2006. junius 07.
Átigazolási hírek: csapatunk 4 tagja ( Pál László, Szabó Róbert, Pásztor Dávid, Géringer Péter ) kérte átigazolását HONT SE-be. Dombai Vendel után Nagyoroszi érdeklődik.
2006. junius 07.
Mindenki tudja rólam, hogy szeretem a focit, szeretek és tudok is szervezni, intézkedni. Úgy érzem, hogy az elmúlt években ezt be is bizonyítottam a Szondy SE berkein belül. Amióta Drégelypalánkra kerültem, mindig volt valami kapcsolatom a focicsapattal. Kevesen mondhatják el azt, hogy a fiával együtt focizott bajnoki mérkőzésen. Én elmondhatom magamról, hiszen 42 évesen fejeztem be az aktív labdarúgást. Az utolsó mérkőzés Bánkon volt, és ott volt Szél Szili, Kovács Csaba a mostani csapatból. Az aktí játék mellett vezetőként is tettem valamit az asztalra. Most jutottam el arra a pontra, hogy elég. Ennek több oka is van. 2003 őszétől szinte egyedül vittem az egyesületet, a focicsapatot. Ekkor még a megyei II osztályban játszottunk. Voltak segítők pl. Bálint Gabi, Mészáros Robi. A kiesés után sem adtam fel és azokkal akik mellém álltak ismét összehoztunk egy fiatal, lelkes csapatot. Tervezgettük, hogy 1-2 év a megye III-ban, aztán irány ismét a megye II. Voltak bíztató szezonjaink ( vagy inkább csak felszezonok ). Amikor az ősz jól sikerült, akkor a tavasz lett rossz, vagy fordítva, csapnivaló ősz után szinte 100 %-os tavasz. Ez még nem lett volna baj, de tavaly ősszel már láttam annak jeleit, hogy a lelkesedés valahogy elmúlt a játékosokban. Nem tekintették már fontosnak a vasárnapi mérkőzést. Ezt az évzárón szóvá is tettem. Igéretet tettek a játékosok, hogy a tavaszi szezonban "odateszik" magukat. Sajnos ez nem történt meg. Sokan nem tudják, hogy ahhoz, hogy egy csapat szerepelhessen a bajnokságban mi minden kell. Csak néhány dolog: nevezés beadása a LASZ felé, ami 10 különböző okmányt jelent ( pl. nevezési lap, cégbírósági bejegyzés, APEH igazolás, VPOP igazolás stb.), játékengedélyek kiváltása, sportorvosi igazolás beszerzése. A hazai mérkőzésekre a pálya lenyíratása, kifestése. Azon kívül szükség van felszerelésre, labdákra stb. Ezeket a dolgokat az utóbbi 6 évben én intéztem egyedül. Azt is tudni kell, hogy a nevezést Rétságon kellett leadni, a játékengedélyeket Salgótarjánban lehetet kiváltani, a sportorvosit Balassagyarmaton csinálták. A fentieket nem azért írtam le, hogy magamat "fényezzem", mert amíg láttam értelmét szívesen csináltam, még úgy is, hogy néha a családot hagytam ott, hogy a meccsekre elutazzunk. Most úgy érzem, hogy elég. Én nem haragszom senkire, minden játékosra jó szívvel gondolok és a jövőben is figyelemmel kisérem pályafutását. Már aki továbbra is játszik valahol. Követtem el hibát én is, visszagondolva sok dolgot már másként csinálnék. Köszönöm azoknak akik segítettek. Először a három elnöknek ( Adler, Rados, Rozek ), edzőknek ( Felnőtt - Berki, Pál, Hugli, Ifi - Bálint, Mészáros ) a pénzügyesnek ( Erdősi ) a pályagondnoknak ( Széles Sanyi ). Köszönöm annak a közel 60 játékosnak, akik az én időmben a SZONDY SE színeiben szerepeltek. Ha lesz valaki aki az egyesületet, a csapatot ujra indítja számíthat segítségemre, tanácsaimra.
2006. junius 06.
Rozek Tomi kiegészítése az " Érem másik oldala .." című íráshoz is felkerült a Vélemények menűpont alá.
2009. junius 06.
A vélemények menűpont alá felkerült a mai napon Adler Laci az "Az érem másik oldala..." című hozzászólása. Van benne igazság, de.... Miért nem mondta el előbb a véleményét, miért kellett eddig várni. Várom továbbbra is a véleményeket, úgy a játékosoktól, mint a szurkolóktól is. E-mail címem: antal.debre@knaus.hu. Lehet, hogy amíg működött a csapat senki nem foglalkozott vele, de ahogy megszűnik kezd érdekessé válni? Várom a véleményeket arra is, hogy egy faluban ( 1600 lakos !!!! ) szükség van-e focicsapatra.
2009. junius 29.
Junius 26-án a sportegyesület vezetősége ülést tartott. Ezen egyetlen napirendi pont volt - lenni vagy nem lenni. Mivel egyetlen szakosztály működött ezért ennek a további sorsa volt a téma. Az előzetes beszélgetések alapján a 20 igazolt labdarugónk közül Benedek, Bálint Z., Koleszár, Marsiczki, Kovács Cs. bejelentette, hogy a továbbiakban ne számítsunk a játékukra. Hruska munkahelyi elfoglaltság miatt nem tud játszani. Szél, Adler, Kovács M., nem nyilatkoztak a jövőt illetően, de ahogy az elmúlt szezonban jártak, inkább úgy gondoljuk, hogy nem lehet hosszabb távon számítani rájuk. A maradék 10 emberrel nem lehet nevezni a bajnokságba. Arra nem láttunk esélyt, hogy igazoljunk játékosokat, valamint a helyi fiatalok sem mutatnak hajlandóságot, hogy a csapat játékosai legyenek. Ezért a vezetőség fájó szívvel olyan elhatározásra jutott, hogy a körülmények hatására lemond és határozatlan időre szünetelteti az egyesület működését. A határozatot a vezetőség egyhangúlag hozta meg. Meghatalmazott engem, hogy a szükséges helyeken a bejelentést tegyem meg. Az egyesület okmányait és a meglévő sportfelszerelést őrizzem, és amennyiben valaki erőt érez, hogy ujra indítsa a működést annak adjam át.
Szomorú dolog ami történt. Egy 1600 lakosú faluban nincs 4-5 ember aki a vezetést elvállalná és nincs 16-20 fiatal aki a falut képviselné. Ennek okairól tudnék írni, de úgy érzem nem érdemes. Az a falu, ahol még focicsapat sincs, halálra van itélve. Czellahó László, falunk írója más megközelítésből ugyanerre a következtetésre jutott. Vajon aki, vagy akik ezt megakadályozhatták volna éreznek valami bűntudatot, illetve van e lelkiismeret furdalásuk? Én úgy gondolom nincs.
Kedves honlap látogatók! Mint ennek a honlapnak üzemeltetője, úgy gondolom, hogy a honlap még 2-3 hétig működni fog. Utána valószinű, hogy törlésre kerül. Ha valakinek a fentiekkel kapcsolatban vagy bármiről van véleménye kérem, hogy írja meg a Vélemények menűpont alatt található e-mail címemre.
2009. junius 24.
Pénteken 19.00-kor megbeszélés lesz a Sörözőben. Kérek mindenkit aki teheti jöjjön el. Akinél még van egyesületi szerelés az hozza magával.
2009. junius 15.
A tegnap lejátszott Szátok - Nőtincs mérkőzéssel befejeződött a 2008/2009-es megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság. Nőtincs csapata magasan kiemelkedett a mezőnyből, megérdemelten nyerte meg a bajnokságtot. A többi csapat - saját véleményem szerint - az erőviszonyoknak megfelelő helyezést ért el. Természetesen ez nem vonatkozik ránk.
2009. junius 12.
Kedves honlap látogatók. A mai napon a Vélemények menűpont alá felkerült Rozek Tamás elnök Nyílt levele. Érdemes elolvasni és a tanulságokat levonni.
2009. junius 10.
2009. junius 07-én 18 óra 45 perckor, amikor Balázs játékvezető lefujta a Szondy SE - Nógrád SE bajnoki labdarúgó mérkőzést, lezárult egy korszak Drégelypalánk sportéletében. A jelenlegi vezetőség úgy látja, hogy nem tudja a továbbiakban irányítani az egyesület munkáját, ezért 2009. junius 15-el lemond. Ne ez a baj, hogy lemondanak, de sajnos nincs olyan aki átvegye a staféta botot. Sem idős, sem fiatal. Palánkon nem népszerű dolog társadalmi munkában a faluért tenni. Sajnos az önkormányzat - a pénzbeli támogatáson kívül - semmiféle támogatást nem ad, adott az egyesületnek. Sem a pálya karbantartásában, sem az öltöző felujításában nem akart, vagy nem tudott segíteni. Pedig mindkettő önkormányzati tulajdon, az SE csak bérlő. Más községben ezeket a munkákat az önkormányzat végezteti. Amit jómagam mindig szégyeltem, amikor csapatok érkeztek hozzánk - az az öltöző. Az 1950-es években épült 8x4-es lapostetős épület. 2 öltöző 2,95x3,40, játékvezetői öltöző 1,8x1,2 és egy kis előtér. Zuhanyzó=1 db kerticsap, mellékhelység = 2 db fából készült "pottyantós". Kép az öltözőről a Képek menüpont alatt. Sajnálom a fiatalokat, de ők sem tettek meg mindent azért, hogy továbbra is értelme legyen a működésnek. Természetesen vannak kivételek, akiket sajnálok. Név szerint - Pásztor Dávid, Géringer Péter, Dombai Vendel, Pál László, Szabó Róbert, Hugli Andor, Koleszár László. Kérek minden játékost, hogy a nála lévő egyesületi felszerelést nekem adja le. Akinek véleménye van írja meg az e-mail címemre és én felteszem a vélemények menűpont alá.
2009. junius 01.
Amióta megalakítottuk az egyesületet (1992) nem fordult elő, hogy bajnoki mérkőzésre nem állt ki csapatunk. Most ez is megtörtént, és én mint az egyesület egyik vezetője nagyon szégyelem magam. Csak azért, hogy mindenki tisztán lásson, felsorolom a játékosok nevét, és azt, hogy miért nem tudott eljönni! Először azok akik ott voltak: Hugli, Géringer, Pál, Kovács Cs., Kovács M., Lakatos, Pásztor, Miskolczi. Akik hiányoztak: Szél - beteg, Hruska - dolgozott, Bálint Z., - dolgozott, Koleszár - dolgozott, Tamás - eltiltva, Szabó - sérült, Bálint T., - sérült? Dombai, Benedek, Adler - ?????????? Azt hiszem, hogy aki ezeket a sorokat elolvassa, megérti, az előző írásomban tett bejelentésem miértjét. Szerettem volna emelt fővel távozni, de a tegnapi esetet saját kudarcként is el kell könyvelnem. Talán sokan emlékeznek rá, hogy 2004 tavaszán egyszerre 7 váci játékos jelentette be az átigazolási időszak utolsó napján, hogy eltávoznak. Még akkor is kiálltunk minden mérkőzésre, igaz, hogy mindig kikaptunk, de becsülettel befejeztük a bajnokságot. Most úgy érzem ezen a becsületen folt esett.
2009. május 28.
Egyszer fent, egyszer lent. A vámosmikolai mérkőzés után fent, a vasárnapi Szátok elleni után lent. Többet vártam a csapattól, igaz, hogy 2-3 játékos hiánya erősen érződött. Mindenki igyekezet, csak valahogy a "tűz" hiányzott a játékunkból. Az rutinos szátoki csapat nem csinált semmi különöset, csak játszott. Szó szerint. A jövőt illetően erősen el kell gondolkozni, mert úgy nem lehet csapatjátékról beszélni, amikor a mérkőzés előtt derül ki, hogy ki dolgozik, kinek van valami más elfoglaltsága. Ha nincs 15-16 játékos aki minden mérkőzésen ott van, akkor abba kell hagyni. Akik tudják, hogy ki írja ezeket a sorokat, azok azt is tudják, hogy mit teszek én a csapatért. Most eljutottam arra a pontra, hogy belefáradtam és a szezon végén lemondok. Azt is tudom, hogy ez nagyban befolyásolja a csapat további működését, de úgy érzem elég ez a 17 év. Jöjjenek a fiatalok. Természetesen ha lesz meccs, akkor én továbbra is szurkolok a csapatnak, csak a vezetésből, szervezésből vonulok vissza.
Addig is van még két mérkőzésünk. Ősagárd ellen idegenben, Nógrád ellen otthon. Kérem a játékosokat, hogy vegyük komolyan még ezt a két mérkőzést. 31-én találkozunk a szokott helyen délután 3/4 4-kor. Indulás 4 órakor.
2009. május 22.
Vasárnap délután 5 órakor Drégelypalánk-Szátok. Ismét egy élbolyban található csapattal játszunk. Csak reménykedni tudok, hogy leszünk legalább 13-an 14-en. Valószinű, hogy hiányozni fog Szél, Hruska, Benedek. A többiekre számítunk. Ha mindenki ott lesz akkor valószinű a Hugli - Géringer, Dombai, Miskolczi, Koleszár - Kovács M., Kovács Cs., Pál, Pásztor - Szabó, Bálint T., Csere: Adler, Bálint Z., Lakatos, Csósza,
2009. május 21. 
Néhány gondolat a vasárnapi Vámosmikolán lejátszott mérkőzésről. Amikor gyülekeztünk az induláshoz, még az is felvetődött, hogy ne menjünk el, mert nem leszünk 11-en. Nehezen, de összejöttünk 12-en. Hiányzók Szél Szili (betegség) Koleszár, Benedek, Bálint Z., (munka) Tamás Gabi (eltiltás) Kovács M. (?). Az öltözőben az edző és jómagam megpróbáltuk megnyugtatni a csapatot. Úgy látszik sikerült, mert régen látott nyugodt és szervezett csapatként játszottak. Az ellenfél góljára szinte azonnal válaszoltunk. A nem kevés gondot még fokozta, hogy Hruska Peti meghúzódott és az egyetlen cserénket az első félidő közepén ki kellett használni. Az ellenfél 3-1-re vezetett a 75. percben, amikor Szabó Robi húzódása kiujult. Ekkor jött a 15 perces csoda. 10 emberrel kiegyenlítettünk. Pál Laci rúgott egy szenzációs gólt, majd a 16-osra betörő Bálint T. ellen elkövetett szabálytalanság miatt megitélt 11-est Pásztor Dávid higgadtan a jobb alsó sarokba vágta. A 89.percben kis szerencsével akár ujabb gólt is rúghattunk volna. NE LEGYÜNK TELHETETLENEK. E mérkőzés kapcsán azonban néhány kérdés felmerül bennem. Pl. miért nem tudunk így játszani mindig? miért tudtunk csapatként küzdeni? miért tudott mindenki végig koncentrálni? Talán egyszer meg tudom a választ ezekre a kérdésekre. Még annyit erről a mérkőzésről, hogy számomra nagyon meglepő volt Vámosmikola durvának nevezhető játéka. Náluk nem gond az utánrúgás, hasbarúgás, lerántás. Sajnos a fiatal játékvezető - aki egyébként nem vezette rosszul a mérkőzést - nem mert a piros lapért nyúlni.
2009. május 15. 
Vasárnap 17 órakor Vámosmikolán játszunk. Remélem mindenki ott lesz és ismét csapatként fogunk játszani. A Rétság elleni mérkőzésről csak annyit, hogy nem volt méltó a csapat nevéhez, sem a játékosok tudásáról alkotott véleményekhez. Úgy látszik a végére kifulladtunk, csak tudnám mitől. Sajnos mikor nem megy a játék a "cérna" is előbb elszakad. Tamás Gabi kiállítása is ezt bizonyítja. El lett tiltva 2009. augusztus 1-ig. Kérem a játékosokat, hogy indulásra mindenki legyen a szokott helyen. Indulás 16 órakor.
2009. május 12.
Nem tudom, hogy a vasárnapi mérkőzés után mit írjak, vagy üzenjek. Talán majd holnap.
2009.május 05.
Sajnos vasárnap vereséget szenvedtünk Tereskén. Aki ott volt az láthatta, hogy miért, de aki nem látta annak röviden annyit, hogy Szabó Robi korán lesérült, a játékvezetőnek nem voltunk szinpatikusak, nem találtuk az ellenfél agresszív, durva játékának az ellenszerét, valamint többen tudásuk alatt szerepeltek. A mérkőzés után id. Pál László az egyik edző lemondott. Így a továbbiakban Hugli Ervin egyedül irányítja a csapatot. Természetesen a vezetőség mindenben támogatja, ha kell besegít a közvetlen irányításban is.
Vasárnap Rétság csapatát fogadjuk 17 órakor. Bízzunk abban, hogy mindenki egészséges lesz és ott tud lenni a mérkőzésen. Rétság ebben az évben nem remekel, de mindenre képes. Oda kell figyelni, mert közvetlenül mögöttünk van a tabellán.
2009. április 28.
Vasárnap csapatunk félgőzzel is 4-0-ás győzelmet aratott Tolmács ellen. Sajnos voltak negatív dolgok is a mérkőzésen. Ilyen volt a rengeteg kihagyott helyzet, ami a koncentráció hiányának tudható be. Volt önzőség, volt sértődés lecserélés miatt, volt aki nem tudta elviselni a kritkát. Tolmács ellen elment, hogy kimaradtak a helyzetek, de egy jobb csapat ( Nógrád, Szátok, Ősagárd stb. ) már megbosszulhatja magát. Mindenkinek tudomásul kell venni, hogy az edző(k) azért vannak, hogy összeállítsák a csapatot és mérkőzés közben döntsenek az esetleges cserékről. Ebbe menet közben a vezetőség sem szól bele. Az más dolog, hogy utána észrevételt tesznek. Nem az a fontos, hogy ki rúgja a gólt, csak benn legyen a labda hálóban. A foci az csapatjáték, mindenkinek kötelessége a jobb helyzetben lévőhöz passzolni a labdát. Ha valakit kritizálnak a nézők ( akik fizetnek ) azt tudomásul kell venni. Ha igazuk van meg kell fogadni, de ha nincs is igazuk, akkor is meg kell hallgatni. Addig amíg ilyen negatív dolgok vannak, addig meg kell elégedni ezzel ami van. Nem lehet magasabb célokat kitűzni.
Május 03-án Tereskén játszunk. Ezen a mérkőzésen múlik, hogy előbbre léphetünk, vagy maradunk ahol vagyunk. Tereske egy ponttal van előttünk, Borsosberény szintúgy. Ha nyerünk Tereskét megelőzzük, Borsosberény pedig valószinű, hogy kikap Nőtincstől, s így már két hellyel léphetünk előre a tabellán. Ezért kérek mindenkit, hogy tegye félre a vélt vagy valós sérlmeit és Tereskén bizonyítsuk be, hogy igenis csapat vagyunk. Indulás 16 órakor a szokott helyről.
2009. április 22.
26-án 17 órakor Tolmács csapatát fogadjuk. Tolmács a tavaszi szezonban nagyon jól szerepel, otthon legyőzte Ősagárdot is. Jó lesz odafigyelni és nem félvállról venni a mérkőzést. Remélem mindenki el tud jönni. A Borsosberényben mutatott játékot jó lenne folytatni, csak gólokkal fűszerezve. Találkozás fél ötkor a pályán.
2009. március 06.
Az átigazolási időszakban csapatunktól nem igazolt el senki. Mi leigazoltuk a Nőtincs SE-től Miskolczi Zsoltot, Hont SE-től Lakatos Gyulát. Mindketten visszatértek nevelő egyesületükhöz.
2009. március 09.
Március 8-án Nagyorosziban egy 3 csapatos tornán vettünk részt. Eredmények: Nagyoroszi - Ipolyvece 1-1, Ipolyvece - Drégelypalánk 2-2, Drégelypalánk - Nagyoroszi 1-4.
2009. március 13.
Március 15-én kezdődik a bajnokság. Sajnos a pályánkon nem lehet játszani, ezért Nagyorosziban fogadjuk Legénd csapatát.
2009. március 20.
A 15. fordulóban Hont csapatát fogadjuk. A mérkőzés 15.00 órakor kezdődik és a drégelypalánki pályán kerül megrendezésre. Várunk minden kedves érdeklődőt.
2009. március 26.
Csapatunk 2009. március 29-én vasárnap 15.00 órakor Felsőpetényben játszik bajnoki mérkőzést. Indulás 14.00-kor a megszokott helyről.
2009. március 30.
Felsőpetényben jól játszott a csapat, addig amig 5-0 után nem kezdtünk el cserélni. Sajnos a cserék nem tudták átvenni a mérkőzés ritmusát, ezt az ellenfél nagyon okosan kihasználta. A jövőben jobban kell igyekezniük a cseréknek, mert egy ilyen hullámvölgy jobb csapat ellen megbosszulhatja magát.
2009. április 02.
ÁPRILIS 05. vasárnap 16.oo NŐTINCS - SZONDY SE !!!!!!!! Itt a csapat és a játékosok egyenként is megmutathatják mit tudnak és mennyi tartás van bennük. INDULÁS 15.oo-kor a szokott helyről.
2009. április 06.
Én nagyon szégyellem magam a Nőtincsen elért eredmény és a játék miatt. Volt aki a munkahelyemen úgy fogadott, hogy "csak nem 10-es volt a meccs?" Remélem vasárnapig mindenki helyére tudja tenni ezt a vereséget és Bernebaráti ellen játékával bizonyítja, hogy ez csak egy kisiklás, egy rossz álom volt. Kérem a csapat tagjait, hogy fél négyre mindenki legyen ott, és a húsvéti ünnepeket a mérkőzés után kezdje ünnepelni. CSAK AZÉRT IS HAJRÁ PALÁNK !!!!
MINDEN KEDVES LÁTOGATÓNAK KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, A HÖLGYEKNEK SOK LOCSOLÓT, A FÉRFIAKNAK SOK PIROS TOJÁST KIVÁNOK.
2009. április 14.
Húsvét vasárnap délutánján látogatott el hozzánk Bernecebaráti csapata. Kicsit meglepődtünk, hogy a régi csapatból csak 6-7 játékos maradt, a többiek fiatalok. A játékvezető régi ismerősünk ( még a megye II-ből ) Bozány István volt. Sajnos megint voltak olyanok, akik nem tudtak, vagy nem akartak eljönni. Rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és a kapujukhoz szegeztük az ellenfelet. Amint lenni szokott az első gól nehezen született meg, de végül is Pásztor Dávid az ellene elkövetett szabálytalanság után megitélt 11-est kíméletlenül bevarrta. Utána oldódott a görcs és jöttek a gólok is. Lehetett volna több is, de ne legyünk telhetetlenek.
2009. április 17.
Vasárnap (04.19-én) Borsosberénybe látogatunk. Szép emlékeink vannak, mivel utolsó ott játszott mérkőzésünkön 7-2-re nyertünk, Szabó Robi 7 !!!! góljával. Most biztosan nehezebb lesz, hiszen Borsosberény Rétságról erősített 5-6 játékossal. Bízom azonban abban, hogy összeszedjük magunkat, és megnyerjük a mérkőzést. Annál is inkább mivel Borsosberény 1 ponttal előttünk áll a tabellán. Remélem mindenki ott lesz és komplett csapattal tudunk kiállni.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
2. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
3. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
4. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
5. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
8. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
11. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
13. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
14. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
15. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
16. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
17. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
18. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
19. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
20. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
21. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO
seat-alkatreszek.hupont.hu
22. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
24. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
25. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
26. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
27. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
28. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
29. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
30. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
31. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
32. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
33. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
35. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
36. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)
► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok
ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu
37. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek
► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése
napelemrendszerek.hupont.hu
38. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
39. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
40. Punjab Tanoori Indiai Étterem
► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.
indiaietterem.hupont.hu
► Ezen a farmon nem a hagyományos gazdasági haszonállatok tartásával foglalkozom, hanem azok hobbi célra kitenyésztett díszes, különleges változatait tartom és tenyésztem.
burst-diszbaromfi-farm.hupont.hu
42. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
43. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu
44. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
45. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
46. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
48. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
49. Köszöntelek a "Szín-varázs" honlapon
► Kastély-túrák - romkastélyok és a természet különlegességei.
szin-varazs.hupont.hu
50. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
51. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
52. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
53. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
54. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
55. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
56. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
57. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
58. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
59. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
61. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
63. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
64. Gyári,bontott,utángyártott alkatrész,gumiabroncs beszerzése,értékesítése.
► Keressen ha FORD vagy más autóALKATRÉSZ kell!!!Hogy mindig jó ára legyen!!!Alkatrészbeszerzés A-Z-ig!Egyedi szervizcsomag ajánlatok,csak önnek!
kocsialkatresz.hupont.hu
65. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
66. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
68. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
69. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
► Szalai Román versei
szalaiversek.hupont.hu
71. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
72. Linkvadász
► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!
linkvadasz.hupont.hu
73. Balos
► Baloldali értékeket képviselö honlap
balos.hupont.hu
74. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
75. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu