Drégelypalánki SZONDY SPORTEGYESÜLET honlapja

Az egyesület működése, vezetősége, játékosai. Nógrád megyei labdarúgó bajnokság III.osztály, Rétsági körzet eredményei. Tudósítás a csapat bajnoki mérkőzéseiről. Hírek, tájékoztatók.

Rövid kiegészítés az „érem másik oldala” című íráshoz…

1, Adler Lacinak igaza van!

2, Szél Szilinek is igaza van!

3, Drégelypalánkon a jelekből ítélve, nincs szükség szerevezett kereteken belül működő tömegsportra…

 Indoklás: Anti bácsi írásában sajnos történt egy „kisebb” fogalmazási hiba, amely által a történtek egy része teljesen más értelmet kapott. Hibásan lett kommunikálva az a tény, hogy Adler Lacit és Szél Szilit bárki is megkérdezte volna a csapatból, vagy a vezetőségből, hogy egyáltalán mi a tervük… Részemről legalábbis nem tettem meg.                                                    Nyílt titok volt hogy a csapat működését megszüntetjük, de a csapattagok nem lettek egyesével megkérdezve arról, hogy egyáltalán mit is szeretnének. Bár… ha meg is kérdeztük volna, nagy valószínűséggel a többször is tapasztalható nagy összeborulásos „egyetértésparty” kerekedett volna ki belőle aztán meg… a nagy ló…sz, nem tudok jönni, dolgoznom kell, fáradt vagyok, vendégségben vagyok, elutazunk… stb..  Magyarázat sokféle akad, van közte elfogadható is, de a lényegen mit sem változtat, eljön a vasárnap délután, és nem vagyunk meg 11-en… Mindegy, erről a véleményemet korábban már leírtam.

 Sem Adler Laci, sem pedig Szél Szili nem szorul rá az én védelmemre, de hogy nyoma maradjon, most mégis megteszem azt, hogy leírom az általam tudott tényeket kettejükkel kapcsolatban.

 1, Adler Laci – az írásának minden mondatával maximálisan azonosulni tudok, az érzést ismerem még „focista” koromból… hogy nem egy Ronaldinho, de nem a leggyengébb láncszem volt ebben a csapatban…

 2, Szél Szili – csapatkapitányként mindig a maximumot próbálta hozni, véleményem szerint, ha némely mérkőzésen nem Ő véd, nem biztos, hogy nyerünk, de még a döntetlen sem… Tehetsége alapján legalább két osztállyal feljebb volna a helye… Láttam az arcán az őszinte bánatot, hogy betegsége(i) végett több mérkőzést is ki kellett, hogy hagyjon. Tavaly az ujja sérült meg, míg idén a térde, valamint kapott egy arcüreg-gyulladást is, ami miatt az egészsége került volna veszélybe, ha továbbra is a csapat rendelkezésére áll…

 Ha ez a nem lehet rájuk számítani, akkor a csapatból szinte senkire sem lehetett, magamat és az egész vezetőséget is beleértve…

 Üdvözlettel: Rozek Tamás

 

Az érem másik oldala........

Drégelypalánk-Vámosmikola 80.perc környéke, szakadó hóesés, dermesztő hideg. A hazai csapat cserél, kis Géringer be! Már csak egy csere maradt a pálya szélén, összefagyva de bizakodva ,hogy játszhat, mert amióta az eszét tudja mindig tagja volt ennek a csapatnak, ennek a baráti társaságnak. Felharsant a 3-as sípszó, vége! Nyertünk! Csapat boldog, mindenki örül, de egyvalakinek üröm került az örömébe. Miért, kérdezte magában, már őt is többre tartják tőlem? Aztán elhesegette a keserű gondolatokat és elindult a barátokkal a Sörözőbe, hogy ott aztán mindenkivel mosolyogva beszélgessen egy kicsit, mert a csapattársai a barátai is, ez volt ami feledtette vele a csalódottságát. Aztán elindult haza. "Mi lett az eredmény?" - hangzott otthon az első kérdés, "Nyertünk ma is!"- válaszoltam büszkén, "Mennyit játszottál"-jött a megszokott kérdés, "Nem játszottam"- próbáltam keserűség nélkül közölni tényt, "Megéri? Minden vasárnap elmész, nem is raknak be, ott ázol , fagyoskodsz. Soha többet nem engedlek és nagy hü**e vagy ha elmész." - kaptam meg a vasárnapi szokásos fejmosást. " De megyek!"- mert szereteme ezt a csapatot, a meccs előtti órákat, a találkozást az indulás előtt, az izgulást ami nem tudom miért jött rám hiszen alig játszottam,egymás zrikálását és még millió egy dolgot ami már évek óta hozzátartozott a vasárnapjaimhoz.
Ott voltam a következő meccsen, és azután is, játszani egyáltalán nem vagy pár percet játszottam, de mentem. Sosem panaszkodtam ,hogy miért csak ennyit, meg így nem lehet játékba lendülni, nem foglalkoztam semmivel csak azzal ,hogyha mégis beállítottak akkor a tudásom legjavát nyújtsam. Kezdetben ,csereként  is sokszor találtam be az ellenfél kapujába, hetente 3szor jártam futni,20kg súlyfeleslegtől szabadultam meg,egyre jobb kondiba kerültem, mégis egyre kevesebb  lehetőséget kaptam. Nyeltem. Bárki jött, esetleg buliból esett be a meccsre már elém került a sorba és megint ülhettem a meccset végig a padon. Mégis mentem.
Aztán valami eltört.
Senkinek nem kívánom azt az érzést, hogy 15perce megy a meccs, az ellenfél vezet már 3 nullára és  egy bedobásnál kiabálnak neki , hogy lefele, mert megérkezett egy játékos és be kell őt állítani, a helyemre. Gondoltam én voltam a leggyengébb azért. Aztán ahogy botorkáltam az öltözőbe , mindenki kérdezte - "Mi van megsérültél?"
"Nem, ennyi járt". Bárkit lehozhattak volna, mert nem hiszem , hogy én miattam ment volna az ellenfél 3-al , de valamiért mégis rám esett a választás.
Elég volt!
Nem sértődtem meg,nem dobáltam le a mezt, hogy nem jövök többet,de elkeseredtem, nagyon.
Vasárnaponként már nem mondtam le a családi programokat, ha volt családi ebéd inkább azt választottam mint a pálya szélét. Aztán ha nem mentem , akkor egyből fontos láncszem lettem a csapatban, mér nem mentem, miattam hőzöngtek, hogy nem megyek. Pl. október 23.-án elmentünk horgászni a meccs helyett, szóltunk, hogy nem tudunk menni. A csapat kiakpott, mi lettünk a bűnbakok, mert elmentünk horgászni.Gondolom a kispadon szorítottak volna nekem helyet és lehet a meccs vége előtt 5perccel be is állhattam volna. Ok! Megbeszéltük egy rögtönzött gyűlésen, hogy odatesszük magunkat és mostantól ott leszünk mindig mint eddig. Következő meccsen már nem is voltam olyan fontos , játszhattam kb 6 percet.
Hozzáállásomról ennyit szerettem volna, eléggé dühít ,hogy ezek után  "nem lehet hosszabb távon számítani rám" véleménnyel vannak rólam, ha így gondolják akkor ne is számítsanak!

Végezetül:
Senki nem kérdezett,meg arról, hogy szeretnék e továbbra is palánkon focizni, senki nem tájékoztatott arról, hogy gyűlés lesz. Megkérdeznek bármikor elmondom\elmondtam  volna véleményemet.

Üdvözlettel: Adler László

Nyílt levél, mindazoknak, akiket érint… requiem a drégelypalánki labdarúgásért…

Kedves drégelypalánki sportkedvelők!

Sokáig gondolkodtam azon, hogy leírjam-e a véleményemet a drégelypalánki sporttal kapcsolatos kérdésekben, majd most, az utolsó hármas sípszó elhangzása után pár nappal úgy döntöttem, hogy megteszem. Mindenekelőtt, engedtessék meg nekem egy kis személyes kitérő: Akik ismernek, tudják, hogy vannak negatív tulajdonságaim, de ezeknek a felismerése egyet jelent azzal, hogy kontrollálni is képes vagyok azokat. Mindezt csupán azért írtam le, mert arra akartam kitérni, hogy sajnos hirtelen haragú, az indulatai által vezérelt ember vagyok, pontosan ennek köszönhető, hogy adtam magamnak 3 napot arra, hogy kissé lehiggadjak és ne mások becsületébe gázolva tálaljam a véleményem.
Mint tudjátok, ennek a most megszűnő egyesületnek én voltam az utolsó elnöke. Személyes kudarcélményként fogom fel, hogy ezt a jóval többre hivatott társaságot széthullani láttam. Nem így indult ez az egész, de hogy honnan is kezdjem...

 Talán az elejéről: 2006-ban Rados Gábor lemondott a sportegyletben viselt elnöki posztjáról, ennek okaira nem akarok kitérni, hiszen egyrészt az már a régmúlt, másrészről Rados Gábort lehet nem szeretni, ettől függetlenül egy működő dolgot hagyott hátra maga után. Sokáig úgy volt, hogy amennyiben nem találnak valakit az Ő pótlására, az egyesület már akkor megszűnik. Ebben az időben keresett fel engem Debre Antal és Mészáros Róbert, kérték, hogy vállaljam el ezt a feladatot, mármint legyek a sportegyesület elnöke. Én, bár évek óta Nagyorosziban élek, mindettől függetlenül a mai napig büszkén drégelypalánkinak vallom magam, ráadásul a csapattal és vezetőséggel is korrekt, baráti viszonyt ápoltam. Nem kellett sokat gondolkodnom, belevágtam, mindössze két feltételt szabtam. Az egyik úgy szólt, hogy az elnöki pozícióhoz kapcsolódó tevékenységekbe (napi ügymenet stb.) maximális segítséget kapok Debre Antaltól, aki immáron 17 éve, (akkor még csak 14 éve), az egyesület megalakításától kezdődően, teljesen díjmentesen, társadalmi munkában végezte a működtetéssel járó, nem kevés feladatot. A másik feltételem az volt, hogy a tisztújító közgyűlésen 100 %-os támogatottsággal választanak meg elnöknek, mivel semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy az esetleges széthúzásokhoz asszisztáljak. Természetesen mindkét feltételemet maradéktalanul elfogadták, így megkezdhettem áldásosnak éppenséggel nem mondható tevékenységemet Debre Antal árnyékkormányzásával a hátam mögött.

 Kezdetben minden szép és jó volt, volt kellő létszámú igazolt labdarúgónk, olyanok, akik nem csak papíron voltak az egyesület tagjai, hanem időt és fáradtságot nem kímélve, részt is vettek a bajnoki és az esetleges edzőmérkőzéseken. A csapatról csupán annyit, hogy egy összetartó baráti társaságról volt szó, akik ráadásul tehetségesek is voltak ehhez a sporthoz. Állítom hogy labdarúgóink közül, neveket most szándékosan nem említve, sokan lényegesen magasabb osztályban is megállták volna a helyüket. Mint mondottam, összetartó, baráti társaság volt a miénk, amikor az esetleges erősítésekről kezdtünk beszélni, sokan kategorikusan kijelentették, hogy „nem kellenek ide idegenek, megoldjuk nélkülük is, házon belülről…” Ám legyen. Tudni kell azt is, hogy talán a mi egyesületünk volt a megyében az egyetlen, amely az önkormányzat anyagi támogatásán kívül, semmiféle más jövedelemmel nem rendelkezett, lehet nekem kellett, volna szponzorokat szereznem, esetleg Dombai Gábor polgármester úrral is lehetett volna találkoznom néhányszor és elbeszélgetnem vele arról, hogy Drégelypalánknak valójában szüksége van-e erre az egyesületre? Nem tettem meg és a támogatói kör megszervezésével is őszintén megmondva kudarcot vallottam. Nem tudom, hogy személyes ellenszenvből, vagy valamilyen más okból nem sikerült az egyesület működéséhez szükséges forrásokat felhajtanom, de már nem is érdekel. Alkalmazottként dolgoztam, nem kerestem rosszul így a saját zsebemből vettem a csapatnak egy mezgarnitúrát. A csapattagok pedig, már aki autóval rendelkezett, mindenféle költségtérítés nélkül hordozták önmagukat és társaikat, valamint a szurkolókat az idegenbeli mérkőzésekre.

 Most álljunk meg egy gondolat erejéig. Szurkolók. A mérkőzések látogatottságát tekintve tapasztalatból mondhatom, hogy itt a megyei III. osztályban sehol nincs ennyi szurkoló, mint Drégelypalánkon. A falu lakosai közül viszonylag sokan gondolták úgy, hogy vasárnap délutáni programként lejönnek a pályára és bíztatják az „aranylábú fiúkat”, sőt idegenbe is elkísértek bennünket. Voltak viszont, akik kizárólag azért jöttek le a meccsekre, hogy a munkahéten felhalmozott, vagy egyéb magánéletbeli problémájukat, harsány „kurvaanyázással” vagy egyéb módon öntsék ki magukból. Még ezzel sem lenne probléma, nem kell komolyan venni, hiszen tudjuk, hogy a férfiaknak szükségük van erre. Ha nincs háború, akkor van foci, hogy az indulataikat levezessék… Ha nem lenne foci, háború lenne, bár aki látta a Football Factory című filmet, esetleg olvasta, az tudhatja, hogy „minden meccsnap háború” Kövezzenek meg érte, de én magam is ezt a nézetet vallom, sokan a helybéliek közül is inkább tartanak futballhuligánnak, mint felelősségteljes pozícióra alkalmas személynek. Lehet, igazuk van, ettől függetlenül én magam soha nem fogom a saját csapatom játékosait elküldeni melegebb éghajlatra, és soha nem fogom az édesanyjukat romlott erkölcsű nőszemélyként megnevezni. Soha, mert ez az én falum, és az én csapatom is, mint ahogyan egy ismert szurkolói dalban is benne foglaltatik „… élhetek bárhol, ide jövök haza…), éppen ezért nem tudtam és soha nem is fogom tolerálni azt a viselkedést hogy bizonyos személyek egy esetlegesen sutább mozdulat után a saját falubéli játékosukat emberi mivoltukból kikelve, fröcsögve szidalmazzák! Itt megint szándékosan nem írok neveket, mindenki tudja, hogy kikről van szó, hiszen nem egy esetben fordult elő, hogy a saját játékosaink panaszkodtak, hogy ilyen közegben nem lehet focizni… Nevezhetjük tehát a közeget is felelősnek? Bár, a demokrácia egyik alapelve a szólásszabadság, én akkor is azt mondom, hogy részben kiváltó oka volt a történéseknek.

 

 

Összeomlás… Morális válság…Csapategység megbomlása. Folyamat, amely már a tavalyi szezonban elkezdődött, a betetőzése, pedig az volt, amikor nem tudtunk elutazni Ősagárdra, hogy a soros bajnoki mérkőzésünket lejátsszuk. Hogy miért lett elege a focistáinknak ebből az egészből (tisztelet a kivételeknek)? Nem tudom, sejtéseim vannak, de mivel konkrétumokkal nem tudok szolgálni így találgatásokba, sem bonyolódok. Tény, hogy egyre kevesebben maradtunk. Nem akarok belemenni ilyen dolgokba, hogy gazdasági válság, mert igazából ennek az összeomláshoz szinte semmi köze nincs, maximum annyi, hogy a meccsekről való távolmaradást játékosaink a leggyakrabban a munkahelyi kötelezettségekkel magyarázták. Megértem, hiszen nem vagyunk profik, akik a labdarúgásból élünk, a munkahely megtartása, pedig a jelenlegi helyzetben prioritásként is értelmezhető. Az már a személyes balszerencsénk, hogy játékosaink döntő többsége olyan munkahelyen dolgozott, ahová bizony vasárnap is menni kell… Megértem, de felteszem a kérdést, vajon tett-e bárki is akárcsak egy halvány próbálkozást is arra vonatkozólag a főnökénél, hogy a mérkőzéseken részt tudjon venni. Nem kell válaszolni, csak elgondolkodni rajta… A meghatározó csapattagok hiányának köszönhetően sajnos sokszor futottunk bele nagy gólarányú vereségekbe és persze ez is meghatározta a társaság hangulatát, hiszen kinek van kedve akkor és úgy focizni, hogy az ellenfél esetleg már több góllal vezet. Jöhetek itt én a hülye dumámmal, hogy soha nem szabad feladni… Hogy mi lehetett volna a megoldás? Véleményem szerint az, hogy igazolni kellett volna 4-5 játékost és nem foglalkozni azzal, hogy bizonyos emberek kijelentették, hogy idegenekkel nem lépnek pályára egy csapatban… Egyébként is, ha valakit leigazolunk az már nem idegen, másrészről a sport nem a barátságról szól… Azért írtam 4-5 játékos megszerzését célkitűzésnek, mivel folyamatosan úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy a csapat magja mindig is állandó maradt. Van, illetve lehet, hogy már csak volt 6 meghatározó játékosunk, aki minden meccsen megjelent, és ha már ott volt, akkor oda is tette magát a csapat érdekében. Ezek az emberek évek óta együtt játszanak, szinte egymás gondolatát is ismerik, de sajnos a nagypályás focit 11 emberrel játsszák, ez a 6 ember csak egy kispályás csapatot alkothat… Hát, mi kispályások maradtunk a szó átvitt értelmében is…

 Nem célom felelősöket keresni, úgy gondolom, hogy a kudarcunkban mindenkinek megvan a maga szerepe, együtt ástuk meg a sírt, Vezető, Játékos, Szurkoló egyaránt... Mi mindannyian tettünk azért, hogy ez a fentebb említett hat ember most azon legyen kénytelen gondolkodni, hogy ha van még nem ábrándultak ki teljesen a fociból, akkor most mi is lesz velük, hol játsszanak, mely község lakóinak szerezzenek örömet góljaikkal. A kudarc rám eső részét vállalom, mint ahogyan minden itt leírt sort is bárkinek, bármikor a szemébe is…

 Írhatnék még nagyra törő tervekről, az 1950-es években épült istálló jellegű valamiről, amit mi öltözőnek hívtunk, a sok, késő éjszakába nyúló kocsmai beszélgetésekről, az ígéretekről vezetőség és csapat részéről egyaránt, hogy ezen túl majd máshogy lesz, de már nincs értelme. Nem beszélni kell, hanem cselekedni! Igazából már csak reménykedni tudok abban, hogy lesz valaki, aki azt mondja, nem adjuk fel, és újra összerántja a CSAPATOT (így, csupa nagybetűvel). Tudja, hogy egy 1400 lakosú községben, ha másért nem is, akkor a nagy számok törvénye értelmében egyszerűen kell lenni 14-15 embernek, aki vasárnaponként ráér, és saját maga, valamint a falubeliek örömére egyaránt, odaáll a soros ellenfél elé és megpróbálja legyőzni. Tudom, furcsa párhuzam lesz, de akkor is leírom: Szondi György örökségét hordozzuk, legyünk már büszkék arra, hogy Drégelypalánkiak vagyunk!

 Köszönet mindenkinek, aki tett azért hogy a vég ne következzék be, legalábbis próbálta lassítani a folyamatot…

 Végezetül még valami:

„A tervszerűen cselekvő emberek meghatározott célra törnek. A véletlen akkor sújtja le őket a legnagyobb csapással, ha e véletlen következtében éppen a céljuk ellentétéhez érnek el: ahhoz, amitől rettegtek, ahhoz, amit el akartak kerülni.” – Friedrich Dürrenmatt –

 Rozek Tamás (egyesületi elnök)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 71
Heti: 112
Havi: 532
Össz.: 80 524

Látogatottság növelés
Oldal: Vélemények
Drégelypalánki SZONDY SPORTEGYESÜLET honlapja - © 2008 - 2022 - palankfoci.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »